Történetek a Rábaközből :-
Gyermekkoromban, amikor még nem volt televízió, sem rádió minden háznál esténként összejöttek az emberek és meséltek, és ezek a történetek megmaradtak bennem olyan elevenen, hogy még ma is szinte magam előtt látom a mesélőt és a hallgatóságot.
A tűzhelyben vidáman pattogott az égő fa és a hosszú téli estéken csendben, szájtátva hallgattuk a színesebbnél színesebb történeteket. Az első történet Rácz Juli nénitől!
Megpróbálom visszaadni az ízes Rábaközi beszédet, nézzék el, ha nem mindig sikerül.
A tűzhelyben vidáman pattogott az égő fa és a hosszú téli estéken csendben, szájtátva hallgattuk a színesebbnél színesebb történeteket. Az első történet Rácz Juli nénitől!
Megpróbálom visszaadni az ízes Rábaközi beszédet, nézzék el, ha nem mindig sikerül.
-----------------------------------------
Hát az u vót kezdte Juli néni, a régi időkben még vótak boszorkányok, na meg tündérek is persze, nehogy a környékbeli nádasokba meg lápokba csak farkasok lakjanak meg csavargók. Esténkinn a vadak közelebb gyüttek a faluhoz tikokér meg más apró jószágér
Történt eccer na mulatságot tartottak a boszorkányok a Hanba,(Hany régies neve) az ördögök húzták a talpalávalót, a farkasok üvőtöttek csak u zengett a láp. Tüzes emberek horták az itókát, a boszorkák meg világítottak nekik fene, na lámpásokkal. Mindenki ebújt a házába illenkor mert a boszorkák rájuk hozták a rontást, ha leskettek. Kata má fírhö menő leán vót megfogadta, addig nem kötik be a fejit, amíg nem vót illen mulatságba, ezir csónakba űt aztán beevezett a lápba. Csönd lett vígtelen csönd izibe, ahogy hajózott egyre bellebb, a háta mögött, na buffanással előgyütt e boszorka a leán nem fít hát evezett tovább, egyszer csak szót az eggyik Itt vót e az úr? Itt! monta rá a másik, vitt e valakit? Ismét a kérdés, Vitt! szót a felelet
Kit vitt? Újra a kérdés, Zsófi nénit vitte! rá a felelet, sirattátok e? Sirattuk! Minden? Minden! Hogyan? Rázendített a sok béka gyerek, sirattuk, sirattuk, ahogy csak tudtuk. Kata öligedetlen leán vót világ íletibe ment hát tovább. Bellebb még több boszorka bufogott még nagyobb lángó ígve, csak u fortyogott a láp. Kata is megrettent ám de visszahátrányi nem akart hát húzta az evezőt tovább.Nyiír! szót e hang, Nyár! szót a másik,fáj e? Fáj! Dörzsölte egyik fa a másiknak a hangot, lassan pirkadni kezdett, Kata is elálmosodott rendibe és vígig nyút a ladikba.
Forrón sütött a nap miko fölibredt, csak u zsongott a feje a sok íjjeli mulatságtú oztán amiko kikötött a sok kíváncsi ember láttán jót nevetett, és táncúva ezt kiabáta Nem mulatság vót a hanem lakodalom Zsófit vette el az úr! Megbolondút szót egyik, boszorka lett ez is, monta a másik, vót hát mirű beszínyí, amig a tüzesember e nem gyütt.
A történetnek vége, a meséknek még nincs, csak érzékeltetni akarom a mítoszok és a regék, hogyan éltek az emberek tudatába ott, ahol nem volt tudós ember, nálunk az is volt, erről majd egy másik történetben írok, de nem Tudós Nagy Ferencről!
Történt eccer na mulatságot tartottak a boszorkányok a Hanba,(Hany régies neve) az ördögök húzták a talpalávalót, a farkasok üvőtöttek csak u zengett a láp. Tüzes emberek horták az itókát, a boszorkák meg világítottak nekik fene, na lámpásokkal. Mindenki ebújt a házába illenkor mert a boszorkák rájuk hozták a rontást, ha leskettek. Kata má fírhö menő leán vót megfogadta, addig nem kötik be a fejit, amíg nem vót illen mulatságba, ezir csónakba űt aztán beevezett a lápba. Csönd lett vígtelen csönd izibe, ahogy hajózott egyre bellebb, a háta mögött, na buffanással előgyütt e boszorka a leán nem fít hát evezett tovább, egyszer csak szót az eggyik Itt vót e az úr? Itt! monta rá a másik, vitt e valakit? Ismét a kérdés, Vitt! szót a felelet
Kit vitt? Újra a kérdés, Zsófi nénit vitte! rá a felelet, sirattátok e? Sirattuk! Minden? Minden! Hogyan? Rázendített a sok béka gyerek, sirattuk, sirattuk, ahogy csak tudtuk. Kata öligedetlen leán vót világ íletibe ment hát tovább. Bellebb még több boszorka bufogott még nagyobb lángó ígve, csak u fortyogott a láp. Kata is megrettent ám de visszahátrányi nem akart hát húzta az evezőt tovább.Nyiír! szót e hang, Nyár! szót a másik,fáj e? Fáj! Dörzsölte egyik fa a másiknak a hangot, lassan pirkadni kezdett, Kata is elálmosodott rendibe és vígig nyút a ladikba.
Forrón sütött a nap miko fölibredt, csak u zsongott a feje a sok íjjeli mulatságtú oztán amiko kikötött a sok kíváncsi ember láttán jót nevetett, és táncúva ezt kiabáta Nem mulatság vót a hanem lakodalom Zsófit vette el az úr! Megbolondút szót egyik, boszorka lett ez is, monta a másik, vót hát mirű beszínyí, amig a tüzesember e nem gyütt.
A történetnek vége, a meséknek még nincs, csak érzékeltetni akarom a mítoszok és a regék, hogyan éltek az emberek tudatába ott, ahol nem volt tudós ember, nálunk az is volt, erről majd egy másik történetben írok, de nem Tudós Nagy Ferencről!
-------------------------------------------------------------------------------------------------
A második történet Futó Juli néni elbeszélése alapján íródott!
Valamiko rígen az én kisleán koromba ít itt e Morvai nevű ember, furcsa e figura vót a lelkem monhatnyi, ezer meg ezer furcsa dúgot művet, vót aki csodáta vót aki fít tüle mert aszonták rá
Csodaember. Csinyát magának porheltet (sporhelt, tűzhelynek hívnánk most), de ollant ámmég mesít is. Eccer a macska belebújt a sütőbe, mer igen fázott, az ember meg rácsukta a sütőajtót oztán megrakta a porheltet jól akácifávó, egyszer csak a macska elkezdett könyörögnyi Morvai, Morvai! Mondod te még azt is Morvai úr, förmedt rá az ember, persze ho monta szegín állat má ígett a hátán a szőr, kiengedte hát a macskát a sütőbű oztán kihúzta magát e kezte kiabányí az udvaron, Eccer énis lehetek úr a szencsígit ennek a világnak! Ez az ember igen szerette a madarakat a szomszid macskája meg azokat, megvette hát a macskát a szomszídtu oztán nigy fé divóhíjat ragasztotta lábaira faenyvbe a nyakába meg csöngőt akasztott, így szoktatta le a madárfogásrú a macskát.Máskor meg csinyát marhatökbű emberfejet, gyertyát állított bele oztán a taliga elejire tűzte, a tengölit meg megszórta jól Rábai homokka ho jobban nyekereggyen,a nadrággyába disznóhugyhólagbú dudát csinyát ami u szót amiko leűt a taragácsra minha szellentett vóna.Sokszor vígig túta má a falun estinkin a taragácsot az összes kutya persze mind azt fogta,szóvá tettík a Bírónak, ho nem tunnak alunnyi valamit csinyájjon az emberre. A bíró igen szerette ezt az embert bántanyi vígkípp nem akarta, de a falunak sem akart rosszat, hát azt eszete ki, estire keve mindenki rugassa be a kutyáját jó erős borra, illen bora meg csak űneki vót, akinek vót kutyája, vagy bevitte este az istállóba oztán ű rugott be az eb helett vagy berugatta a kutyáját.Szólás, mondás lett ebbű, a Patonai kutyák addig nem ugatnak amig a biró bora e nem fogy.
A kedves kis mesék sorát még folytatom
A második történet Futó Juli néni elbeszélése alapján íródott!
Valamiko rígen az én kisleán koromba ít itt e Morvai nevű ember, furcsa e figura vót a lelkem monhatnyi, ezer meg ezer furcsa dúgot művet, vót aki csodáta vót aki fít tüle mert aszonták rá
Csodaember. Csinyát magának porheltet (sporhelt, tűzhelynek hívnánk most), de ollant ámmég mesít is. Eccer a macska belebújt a sütőbe, mer igen fázott, az ember meg rácsukta a sütőajtót oztán megrakta a porheltet jól akácifávó, egyszer csak a macska elkezdett könyörögnyi Morvai, Morvai! Mondod te még azt is Morvai úr, förmedt rá az ember, persze ho monta szegín állat má ígett a hátán a szőr, kiengedte hát a macskát a sütőbű oztán kihúzta magát e kezte kiabányí az udvaron, Eccer énis lehetek úr a szencsígit ennek a világnak! Ez az ember igen szerette a madarakat a szomszid macskája meg azokat, megvette hát a macskát a szomszídtu oztán nigy fé divóhíjat ragasztotta lábaira faenyvbe a nyakába meg csöngőt akasztott, így szoktatta le a madárfogásrú a macskát.Máskor meg csinyát marhatökbű emberfejet, gyertyát állított bele oztán a taliga elejire tűzte, a tengölit meg megszórta jól Rábai homokka ho jobban nyekereggyen,a nadrággyába disznóhugyhólagbú dudát csinyát ami u szót amiko leűt a taragácsra minha szellentett vóna.Sokszor vígig túta má a falun estinkin a taragácsot az összes kutya persze mind azt fogta,szóvá tettík a Bírónak, ho nem tunnak alunnyi valamit csinyájjon az emberre. A bíró igen szerette ezt az embert bántanyi vígkípp nem akarta, de a falunak sem akart rosszat, hát azt eszete ki, estire keve mindenki rugassa be a kutyáját jó erős borra, illen bora meg csak űneki vót, akinek vót kutyája, vagy bevitte este az istállóba oztán ű rugott be az eb helett vagy berugatta a kutyáját.Szólás, mondás lett ebbű, a Patonai kutyák addig nem ugatnak amig a biró bora e nem fogy.
A kedves kis mesék sorát még folytatom
-------------------------------------------------------------------------------------------------
KRISTÓF
Orbán Ágnis néni Rábapordányból került a falunkba és Módi Sándorné néven ismertük őt, a
következő történetet tőle hallottam kukoricafosztás közben.
Ít a falutó nem messzi e Kristóf nevű firfi e kicsit lökött vót a lelkem ezir nem is dúgozott máshun csak a fődeken, mer megkő hannyi a lovakhoz igen értett, meg igen szerette is űket. Nyáron meg füveket szedett az annyánok, mer azt is, megtanították vele, ha űk nem lesznek az ílők között nehallon ítlen a szerencsitlen flótás. Rígi csapdat házuk vót nekijük valahun a feneketlen tó partyán (fonott vesszősövényre volt rácsapdalva a törekes agyagsár, ez volt a ház oldala) Mifelénk e vót szokásban, nemtudtuk még millen az a tiglaház tudgyátok ölig e emaradott világ vót akkor, míg a törökidőkbe
De hát nem it maga a törökidőkbe Ágnis néni! Fontoskodtam én.
Hagass má te gyerek neked mindenbe belekő szónyi! Förmedt rám az édesapám.
A történet jobban érdelelt hát én is hallgattam tovább.
Eccer Török emberek gyüttek valami katona félék, aszonták legalábbis magukrú, oztán meg amit tuttak összekapkodtak septibe megmá mentek is vóna de ez a szerencsítlen Kristóf honnan honnanse ara gyütt lúháton. A Törökök mikor meglátták eccerre körbefogták oztán má ráncigányi is, akarták le a lúrú. Nemtunnyi mit, szót a lúnak, ez bolond, az u fejbe rúgta az egyik Törököt, hogy a rögtön kinyút. Meglepődtek a többiek, de Kristóf nem ám! Elporzott ollan hertelen mind, ahogyan gyütt, csak ámútak, bámútak utána az emberek. Kérdezgették a nípet kivót ez az ember, mive senki nem szót, e szót se, ekaptak e nyőszike leánt, má huzkodták is a szekér felé hogy odakötözzík, lett is akkora rímület mer a leán meg sikitozott ahogyan a torkán kifért Idesapám, Idesanyám nehaggyatok! Meglett a hatása az aptya megmonta a törököknek hun lakik ez a bolond, elengettík a leánt má mentek is. Mi törtint azt senki se tudgya, egy biztos a Kristóf estire keve az öreggyeit hava taláto a gunyhó körű Szomorúság kőtözött a legin szivibe napokig csak a sirok mellett űt és hagatott mint azok ott lenn, persze a jószágot azir elátto annak rengye módgya szerint mer má montam a lovakat meg házkörüli állatokat, nagyon szerette. Ősz telepedett má a határra. Szántani vetni köllött vóna de a Kristóf csak a határt járta fene, na szomorússágo az orra a fődet verte állandójan, meg a szavát se lehetett hallanyi soha. Törtint eccer, a leán akit e akartak vinnyi a Törökök belelípett valamillen tüskébe vagy mibe, ölíg a hozzá igen csak csúnya lett a lábo, má ollan lázos vót tüle a leán alig pihegett a szerencsitlen.Mér, mérse ez a Kristóf belovagút a faluba ippen decembör víge felí járt má az idő, ölig a hozzá azokho ment akik a Török elű menekűtek ide aszonták legalábbis a falubeleiek, csak ennyit tuttak rúluk, meg azt ho illenkor Jézus Krisztus születísít ünnepülik, térdetek valami kereszt előtt oztán ahho könyörögtek. A leánrú itt hallott ez a legín, pedig haragudott rá mer űt okozta az aptyájék haláláér. A házho ment a lovávó, Dicsértessík a Jézus Krisztus szót be a házbo, de senki nem felet nekije csak csönd meg csönd vót odabenn, ezír hát hivatlanú is bement, az annya sirdogát a leán lábáná. Kristóf nem szót, semmit e vágtatott, a térdig írő hóba hajszúta a lovát egísszen hazáig, összekapkodott valamiket, oztán má hajtott is vissza, a leán házáig. Vizet forrat, kést tüzesített, oztán nekiát kérdés nékünn a sebnek, fővágto, kipucúta meg telitömte valami kenyőccse, oztán ahogy gyütt el is ment. Tavaszodott, Kristóf is szedegelőzni kezdett, befogta a lovakat, ment a tópartra nádér, jó megrakta a szekeret oztán haza. Estig dúgozott mint a megszállott, el is kíszűt a nádgunyhó. Kalitkákot kíszűt ippen csinyányi másodnap, amikor a leán meg az aptya odafordútak az ökrös szekírre, a leán leugrott, és egyenest Kristóf nyakába kapaszkodva puszigatta az orcáját és Köszönöm, Köszönöm, számláto efojtábo.
Nem volt nevük ezeknek? Kérdeztem
Montam má Mihál vót az ember a leán meg Margit, e feledted?
Nem kérdeztem, tovább, mert a mese vagy micsoda nagyon érdekelt.
Szóva a leán meg az aptya igen jóba lett Kristóffal, nem is tágítottak egymás mellű, Mihál bácsi Kristóffal nappal a fődeken dúgozott este Kristóf, Margitnak magyarázta a csillagokat, na meg persze azok állásábú mit lehet várnyi.
Hun tanútad te ezt Kristóf? Kérdezte Margit eccer a legínt.
Ídesapámtú meg Ídesanyámtú a gyógyításokka együtt.
Innentű senki nem monta Kristófra ho lökött, szíp okos gyerekeket nevetek.
Biztosan azér monták rá mer ollan különc vót a lelkem dehát akkoriba sokféle ember vót meg sok minden megtörtint
Na gyerek jó mese vót? Kérdezte Ágnis néni
Köszönöm szépen igen jó vót feleltem, Holnap is mesél nekünk?
Sajnos nem tudott több mesét a néni, pedig szívesen hallgattuk volna még.
Most amikor 2008-03-03 írunk eszembe jutott, Asztrológusként, Kristóf Horoszkópja vajon milyen lehetett, ezért vettem a fáradságot és elkészítettem
KRISTÓF
Orbán Ágnis néni Rábapordányból került a falunkba és Módi Sándorné néven ismertük őt, a
következő történetet tőle hallottam kukoricafosztás közben.Ít a falutó nem messzi e Kristóf nevű firfi e kicsit lökött vót a lelkem ezir nem is dúgozott máshun csak a fődeken, mer megkő hannyi a lovakhoz igen értett, meg igen szerette is űket. Nyáron meg füveket szedett az annyánok, mer azt is, megtanították vele, ha űk nem lesznek az ílők között nehallon ítlen a szerencsitlen flótás. Rígi csapdat házuk vót nekijük valahun a feneketlen tó partyán (fonott vesszősövényre volt rácsapdalva a törekes agyagsár, ez volt a ház oldala) Mifelénk e vót szokásban, nemtudtuk még millen az a tiglaház tudgyátok ölig e emaradott világ vót akkor, míg a törökidőkbe
De hát nem it maga a törökidőkbe Ágnis néni! Fontoskodtam én.
Hagass má te gyerek neked mindenbe belekő szónyi! Förmedt rám az édesapám.
A történet jobban érdelelt hát én is hallgattam tovább.
Eccer Török emberek gyüttek valami katona félék, aszonták legalábbis magukrú, oztán meg amit tuttak összekapkodtak septibe megmá mentek is vóna de ez a szerencsítlen Kristóf honnan honnanse ara gyütt lúháton. A Törökök mikor meglátták eccerre körbefogták oztán má ráncigányi is, akarták le a lúrú. Nemtunnyi mit, szót a lúnak, ez bolond, az u fejbe rúgta az egyik Törököt, hogy a rögtön kinyút. Meglepődtek a többiek, de Kristóf nem ám! Elporzott ollan hertelen mind, ahogyan gyütt, csak ámútak, bámútak utána az emberek. Kérdezgették a nípet kivót ez az ember, mive senki nem szót, e szót se, ekaptak e nyőszike leánt, má huzkodták is a szekér felé hogy odakötözzík, lett is akkora rímület mer a leán meg sikitozott ahogyan a torkán kifért Idesapám, Idesanyám nehaggyatok! Meglett a hatása az aptya megmonta a törököknek hun lakik ez a bolond, elengettík a leánt má mentek is. Mi törtint azt senki se tudgya, egy biztos a Kristóf estire keve az öreggyeit hava taláto a gunyhó körű Szomorúság kőtözött a legin szivibe napokig csak a sirok mellett űt és hagatott mint azok ott lenn, persze a jószágot azir elátto annak rengye módgya szerint mer má montam a lovakat meg házkörüli állatokat, nagyon szerette. Ősz telepedett má a határra. Szántani vetni köllött vóna de a Kristóf csak a határt járta fene, na szomorússágo az orra a fődet verte állandójan, meg a szavát se lehetett hallanyi soha. Törtint eccer, a leán akit e akartak vinnyi a Törökök belelípett valamillen tüskébe vagy mibe, ölíg a hozzá igen csak csúnya lett a lábo, má ollan lázos vót tüle a leán alig pihegett a szerencsitlen.Mér, mérse ez a Kristóf belovagút a faluba ippen decembör víge felí járt má az idő, ölig a hozzá azokho ment akik a Török elű menekűtek ide aszonták legalábbis a falubeleiek, csak ennyit tuttak rúluk, meg azt ho illenkor Jézus Krisztus születísít ünnepülik, térdetek valami kereszt előtt oztán ahho könyörögtek. A leánrú itt hallott ez a legín, pedig haragudott rá mer űt okozta az aptyájék haláláér. A házho ment a lovávó, Dicsértessík a Jézus Krisztus szót be a házbo, de senki nem felet nekije csak csönd meg csönd vót odabenn, ezír hát hivatlanú is bement, az annya sirdogát a leán lábáná. Kristóf nem szót, semmit e vágtatott, a térdig írő hóba hajszúta a lovát egísszen hazáig, összekapkodott valamiket, oztán má hajtott is vissza, a leán házáig. Vizet forrat, kést tüzesített, oztán nekiát kérdés nékünn a sebnek, fővágto, kipucúta meg telitömte valami kenyőccse, oztán ahogy gyütt el is ment. Tavaszodott, Kristóf is szedegelőzni kezdett, befogta a lovakat, ment a tópartra nádér, jó megrakta a szekeret oztán haza. Estig dúgozott mint a megszállott, el is kíszűt a nádgunyhó. Kalitkákot kíszűt ippen csinyányi másodnap, amikor a leán meg az aptya odafordútak az ökrös szekírre, a leán leugrott, és egyenest Kristóf nyakába kapaszkodva puszigatta az orcáját és Köszönöm, Köszönöm, számláto efojtábo.
Nem volt nevük ezeknek? Kérdeztem
Montam má Mihál vót az ember a leán meg Margit, e feledted?
Nem kérdeztem, tovább, mert a mese vagy micsoda nagyon érdekelt.
Szóva a leán meg az aptya igen jóba lett Kristóffal, nem is tágítottak egymás mellű, Mihál bácsi Kristóffal nappal a fődeken dúgozott este Kristóf, Margitnak magyarázta a csillagokat, na meg persze azok állásábú mit lehet várnyi.
Hun tanútad te ezt Kristóf? Kérdezte Margit eccer a legínt.
Ídesapámtú meg Ídesanyámtú a gyógyításokka együtt.
Innentű senki nem monta Kristófra ho lökött, szíp okos gyerekeket nevetek.
Biztosan azér monták rá mer ollan különc vót a lelkem dehát akkoriba sokféle ember vót meg sok minden megtörtint
Na gyerek jó mese vót? Kérdezte Ágnis néni
Köszönöm szépen igen jó vót feleltem, Holnap is mesél nekünk?
Sajnos nem tudott több mesét a néni, pedig szívesen hallgattuk volna még.
Most amikor 2008-03-03 írunk eszembe jutott, Asztrológusként, Kristóf Horoszkópja vajon milyen lehetett, ezért vettem a fáradságot és elkészítettem
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Török Kristóf
1585. május 28. 19 ó40’. 00.
RÁBAPORDÁNY
Long 17, 17. E
Lat 47, 36. N
A Qintileket és biqintileket is használom!
A Teozófia elméletalkalmazás miatt!
A történeteket egyelőre befejezem, tetszés indexeket, várok!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!
Török Kristóf
1585. május 28. 19 ó40’. 00.
RÁBAPORDÁNY
Long 17, 17. E
Lat 47, 36. N
A Qintileket és biqintileket is használom!
A Teozófia elméletalkalmazás miatt!
A történeteket egyelőre befejezem, tetszés indexeket, várok!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése