2011. augusztus 12., péntek

"Szarkasztikusnak kell lennem, nő létemre "






Szülőfalumban Rábapatonán a Posta Hivatalban soromra vártán egy nagyon elszánt huszonéves hölgy szavaira lettem figyelmes, mivel jól érthetően, hogy mások is hallják a fenti mondatot mondta, teljes egészében valahogy így:-Szarkasztikusnak kell lennem , hogy megvédjem a családomat az éhezéstől. Mondtam is az este Lacinak, Drágám el kell döntenünk, hogy a bankot támogatjuk , vagy éhezünk. Azt márt nem nem és nem azért szültem a gyereket, hogy éhezzen. Vigyék amink van ameddig élünk az otthonunkban nem éhezünk. "Voltunk szegények eleget , legyenek most azok akik ellopták Magyarország Népének a pénzét" ezt márt Győrben a vidéki Autóbusz Pályaudvar várójában hallottam a nyár elején egy vasárnap délután. "Eddig egy zsidó kúrta el, most meg egy cigány eteti a Magyart" felelte rá a másik, El innen el,ebből a nyomorult országból. Írországban tárt karokkal várják a Magyart, orvosnak, ápolónak, meg amit akarsz. El megyünk az unoka tesómmal ő orvos engem meg beprotezsált ápolónak abba a kórházba ahol ő praktizálni fog. Huszonévesek, felelőtlenek, gondolhatnánk, de finoman kell bánni a jelzőkkel, egy azért mert az "öregeknek fogalmuk sincs,mitől döglik a légy 2011.-n" a másik meg az, a média tele van a világ vége eljöttének ilyen, olyan megnyilvánulásaival. Nyilvánvalónak tartom nem ildomos a valóságot elkendőzni, de valahol,valakinek a Nagyok közül őszintén a tükörbe kellene nézni, szembesülve a Magyar fiatalságot foglalkoztató kérdésekkel. Éltünk mi is (1950 korosztály) jóban , rosszban, de sohasem voltunk ennyire elégedetlenek. Tartottunk jó bulikat az NDK fiatalokkal a Balatonon, örültünk egymás társaságának ha a következő nyáron ismét megölelhettük egymást,ha jöttek újak azokat meg üdvözöltük. Elgondolkodtató, mi lenne az elég, mi lenne a jó, hogy a Magyarok Miniszterelnökét ne cigányozzák le,úton, útfélen,mert azért mégiscsak van Magyar virtus a világon és becsület is érthetőbben, kiállás egymásért Magyarként és nem Magyarként egyaránt. Egyik alkalommal amikor Bécsben jártam, majdnem leköptek mert Birka Magyar vagyok ! (azóta sem voltam) Sok tennivaló, illetve írni valóm nincs már e blogban, csupán annyi, Valóban ezt érdemeljük ? Valóban ilyenek vagyunk ? Kellett nekünk az Unió vagy csak az egyeseknek ? Gazdagnak lenni nem szerencse kérdése az álláspontom szerint,hanem egy állapot, melyet valaki, valakik által volt képes megteremteni magának. Az Univerzum Törvénye szerint mindenki egyformának születik, csak menet közben dől el, ki mit képes kihozni abból, amit úgy hívunk a Spirituális Világban SORSFELADAT.

2010. november 21., vasárnap






















Történetek a Rábaközből :-




Gyermekkoromban, amikor még nem volt televízió, sem rádió minden háznál esténként összejöttek az emberek és meséltek, és ezek a történetek megmaradtak bennem olyan elevenen, hogy még ma is szinte magam előtt látom a mesélőt és a hallgatóságot.
A tűzhelyben vidáman pattogott az égő fa és a hosszú téli estéken csendben, szájtátva hallgattuk a színesebbnél színesebb történeteket. Az első történet Rácz Juli nénitől!
Megpróbálom visszaadni az ízes Rábaközi beszédet, nézzék el, ha nem mindig sikerül.



-----------------------------------------















Hát az u vót kezdte Juli néni, a régi időkben még vótak boszorkányok, na meg tündérek is persze, nehogy a környékbeli nádasokba meg lápokba csak farkasok lakjanak meg csavargók. Esténkinn a vadak közelebb gyüttek a faluhoz tikokér meg más apró jószágér
Történt eccer na mulatságot tartottak a boszorkányok a Hanba,(Hany régies neve) az ördögök húzták a talpalávalót, a farkasok üvőtöttek csak u zengett a láp. Tüzes emberek horták az itókát, a boszorkák meg világítottak nekik fene, na lámpásokkal. Mindenki ebújt a házába illenkor mert a boszorkák rájuk hozták a rontást, ha leskettek. Kata má fírhö menő leán vót megfogadta, addig nem kötik be a fejit, amíg nem vót illen mulatságba, ezir csónakba űt aztán beevezett a lápba. Csönd lett vígtelen csönd izibe, ahogy hajózott egyre bellebb, a háta mögött, na buffanással előgyütt e boszorka a leán nem fít hát evezett tovább, egyszer csak szót az eggyik Itt vót e az úr? Itt! monta rá a másik, vitt e valakit? Ismét a kérdés, Vitt! szót a felelet
Kit vitt? Újra a kérdés, Zsófi nénit vitte! rá a felelet, sirattátok e? Sirattuk! Minden? Minden! Hogyan? Rázendített a sok béka gyerek, sirattuk, sirattuk, ahogy csak tudtuk. Kata öligedetlen leán vót világ íletibe ment hát tovább. Bellebb még több boszorka bufogott még nagyobb lángó ígve, csak u fortyogott a láp. Kata is megrettent ám de visszahátrányi nem akart hát húzta az evezőt tovább.Nyiír! szót e hang, Nyár! szót a másik,fáj e? Fáj! Dörzsölte egyik fa a másiknak a hangot, lassan pirkadni kezdett, Kata is elálmosodott rendibe és vígig nyút a ladikba.
Forrón sütött a nap miko fölibredt, csak u zsongott a feje a sok íjjeli mulatságtú oztán amiko kikötött a sok kíváncsi ember láttán jót nevetett, és táncúva ezt kiabáta Nem mulatság vót a hanem lakodalom Zsófit vette el az úr! Megbolondút szót egyik, boszorka lett ez is, monta a másik, vót hát mirű beszínyí, amig a tüzesember e nem gyütt.
A történetnek vége, a meséknek még nincs, csak érzékeltetni akarom a mítoszok és a regék, hogyan éltek az emberek tudatába ott, ahol nem volt tudós ember, nálunk az is volt, erről majd egy másik történetben írok, de nem Tudós Nagy Ferencről!






------------------------------------------------------------------------------------------------- 
 
A második történet Futó Juli néni elbeszélése alapján íródott!
Valamiko rígen az én kisleán koromba ít itt e Morvai nevű ember, furcsa e figura vót a lelkem monhatnyi, ezer meg ezer furcsa dúgot művet, vót aki csodáta vót aki fít tüle mert aszonták rá
Csodaember. Csinyát magának porheltet (sporhelt, tűzhelynek hívnánk most), de ollant ámmég mesít is. Eccer a macska belebújt a sütőbe, mer igen fázott, az ember meg rácsukta a sütőajtót oztán megrakta a porheltet jól akácifávó, egyszer csak a macska elkezdett könyörögnyi Morvai, Morvai! Mondod te még azt is Morvai úr, förmedt rá az ember, persze ho monta szegín állat má ígett a hátán a szőr, kiengedte hát a macskát a sütőbű oztán kihúzta magát e kezte kiabányí az udvaron, Eccer énis lehetek úr a szencsígit ennek a világnak! Ez az ember igen szerette a madarakat a szomszid macskája meg azokat, megvette hát a macskát a szomszídtu oztán nigy fé divóhíjat ragasztotta lábaira faenyvbe a nyakába meg csöngőt akasztott, így szoktatta le a madárfogásrú a macskát.Máskor meg csinyát marhatökbű emberfejet, gyertyát állított bele oztán a taliga elejire tűzte, a tengölit meg megszórta jól Rábai homokka ho jobban nyekereggyen,a nadrággyába disznóhugyhólagbú dudát csinyát ami u szót amiko leűt a taragácsra minha szellentett vóna.Sokszor vígig túta má a falun estinkin a taragácsot az összes kutya persze mind azt fogta,szóvá tettík a Bírónak, ho nem tunnak alunnyi valamit csinyájjon az emberre. A bíró igen szerette ezt az embert bántanyi vígkípp nem akarta, de a falunak sem akart rosszat, hát azt eszete ki, estire keve mindenki rugassa be a kutyáját jó erős borra, illen bora meg csak űneki vót, akinek vót kutyája, vagy bevitte este az istállóba oztán ű rugott be az eb helett vagy berugatta a kutyáját.Szólás, mondás lett ebbű, a Patonai kutyák addig nem ugatnak amig a biró bora e nem fogy.
A kedves kis mesék sorát még folytatom






-------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
KRISTÓF
Orbán Ágnis néni Rábapordányból került a falunkba és Módi Sándorné néven ismertük őt, a következő történetet tőle hallottam kukoricafosztás közben.
Ít a falutó nem messzi e Kristóf nevű firfi e kicsit lökött vót a lelkem ezir nem is dúgozott máshun csak a fődeken, mer megkő hannyi a lovakhoz igen értett, meg igen szerette is űket. Nyáron meg füveket szedett az annyánok, mer azt is, megtanították vele, ha űk nem lesznek az ílők között nehallon ítlen a szerencsitlen flótás. Rígi csapdat házuk vót nekijük valahun a feneketlen tó partyán (fonott vesszősövényre volt rácsapdalva a törekes agyagsár, ez volt a ház oldala) Mifelénk e vót szokásban, nemtudtuk még millen az a tiglaház tudgyátok ölig e emaradott világ vót akkor, míg a törökidőkbe
De hát nem it maga a törökidőkbe Ágnis néni! Fontoskodtam én.
Hagass má te gyerek neked mindenbe belekő szónyi! Förmedt rám az édesapám.
A történet jobban érdelelt hát én is hallgattam tovább.
Eccer Török emberek gyüttek valami katona félék, aszonták legalábbis magukrú, oztán meg amit tuttak összekapkodtak septibe megmá mentek is vóna de ez a szerencsítlen Kristóf honnan honnanse ara gyütt lúháton. A Törökök mikor meglátták eccerre körbefogták oztán má ráncigányi is, akarták le a lúrú. Nemtunnyi mit, szót a lúnak, ez bolond, az u fejbe rúgta az egyik Törököt, hogy a rögtön kinyút. Meglepődtek a többiek, de Kristóf nem ám! Elporzott ollan hertelen mind, ahogyan gyütt, csak ámútak, bámútak utána az emberek. Kérdezgették a nípet kivót ez az ember, mive senki nem szót, e szót se, ekaptak e nyőszike leánt, má huzkodták is a szekér felé hogy odakötözzík, lett is akkora rímület mer a leán meg sikitozott ahogyan a torkán kifért Idesapám, Idesanyám nehaggyatok! Meglett a hatása az aptya megmonta a törököknek hun lakik ez a bolond, elengettík a leánt má mentek is. Mi törtint azt senki se tudgya, egy biztos a Kristóf estire keve az öreggyeit hava taláto a gunyhó körű Szomorúság kőtözött a legin szivibe napokig csak a sirok mellett űt és hagatott mint azok ott lenn, persze a jószágot azir elátto annak rengye módgya szerint mer má montam a lovakat meg házkörüli állatokat, nagyon szerette. Ősz telepedett má a határra. Szántani vetni köllött vóna de a Kristóf csak a határt járta fene, na szomorússágo az orra a fődet verte állandójan, meg a szavát se lehetett hallanyi soha. Törtint eccer, a leán akit e akartak vinnyi a Törökök belelípett valamillen tüskébe vagy mibe, ölíg a hozzá igen csak csúnya lett a lábo, má ollan lázos vót tüle a leán alig pihegett a szerencsitlen.Mér, mérse ez a Kristóf belovagút a faluba ippen decembör víge felí járt má az idő, ölig a hozzá azokho ment akik a Török elű menekűtek ide aszonták legalábbis a falubeleiek, csak ennyit tuttak rúluk, meg azt ho illenkor Jézus Krisztus születísít ünnepülik, térdetek valami kereszt előtt oztán ahho könyörögtek. A leánrú itt hallott ez a legín, pedig haragudott rá mer űt okozta az aptyájék haláláér. A házho ment a lovávó, Dicsértessík a Jézus Krisztus szót be a házbo, de senki nem felet nekije csak csönd meg csönd vót odabenn, ezír hát hivatlanú is bement, az annya sirdogát a leán lábáná. Kristóf nem szót, semmit e vágtatott, a térdig írő hóba hajszúta a lovát egísszen hazáig, összekapkodott valamiket, oztán má hajtott is vissza, a leán házáig. Vizet forrat, kést tüzesített, oztán nekiát kérdés nékünn a sebnek, fővágto, kipucúta meg telitömte valami kenyőccse, oztán ahogy gyütt el is ment. Tavaszodott, Kristóf is szedegelőzni kezdett, befogta a lovakat, ment a tópartra nádér, jó megrakta a szekeret oztán haza. Estig dúgozott mint a megszállott, el is kíszűt a nádgunyhó. Kalitkákot kíszűt ippen csinyányi másodnap, amikor a leán meg az aptya odafordútak az ökrös szekírre, a leán leugrott, és egyenest Kristóf nyakába kapaszkodva puszigatta az orcáját és Köszönöm, Köszönöm, számláto efojtábo.
Nem volt nevük ezeknek? Kérdeztem
Montam má Mihál vót az ember a leán meg Margit, e feledted?
Nem kérdeztem, tovább, mert a mese vagy micsoda nagyon érdekelt.
Szóva a leán meg az aptya igen jóba lett Kristóffal, nem is tágítottak egymás mellű, Mihál bácsi Kristóffal nappal a fődeken dúgozott este Kristóf, Margitnak magyarázta a csillagokat, na meg persze azok állásábú mit lehet várnyi.
Hun tanútad te ezt Kristóf? Kérdezte Margit eccer a legínt.
Ídesapámtú meg Ídesanyámtú a gyógyításokka együtt.
Innentű senki nem monta Kristófra ho lökött, szíp okos gyerekeket nevetek.
Biztosan azér monták rá mer ollan különc vót a lelkem dehát akkoriba sokféle ember vót meg sok minden megtörtint
Na gyerek jó mese vót? Kérdezte Ágnis néni
Köszönöm szépen igen jó vót feleltem, Holnap is mesél nekünk?
Sajnos nem tudott több mesét a néni, pedig szívesen hallgattuk volna még.
Most amikor 2008-03-03 írunk eszembe jutott, Asztrológusként, Kristóf Horoszkópja vajon milyen lehetett, ezért vettem a fáradságot és elkészítettem



-------------------------------------------------------------------------------------------------
Török Kristóf
1585. május 28. 19 ó40’. 00.
RÁBAPORDÁNY
Long 17, 17. E
Lat 47, 36. N
A Qintileket és biqintileket is használom!
A Teozófia elméletalkalmazás miatt!
A történeteket egyelőre befejezem, tetszés indexeket, várok!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2010. szeptember 14., kedd

Szent Háromság Bolygói az égen 2011.




Köszöntelek Kedves Olvasó ! Tisztelettel Előre bocsátom,senkit nem akarok rábírni sem engedetlenségre, sem törvénytelen cselekedetre. Nem kibúvót keresek a felelősség alól, hanem egyszerűen magunkra vagyunk, leszünk utalva az Isteni lehetőségek kihasználásában, Üzenetének értelmezésében. Ismét megjelent az Égen 2009.-ben a Szent Háromság három Messionisztikus Bolygója a három Logika jegyben BAK,VÍZÖNTŐ, HALAK. BAK---CÉL, VÍZÖNTŐ--FORRADALMI ESZMEI VÁLTOZÁSOK, HALAK--ÁLDOZATI KREATÍV EGYSÉG. A ki nem mondott szó is képes kifejezni az Égi konstellációk (2010 Keresztkvadrát) jelentéstartalmát,mely búcsúztassa a XXI század első évtizedét,hogy helyet adjon a második évtizedet meghatározó Isteni Eredetű Szellemiségnek. (2011 március 21. KOS ÁLLÁS melyről majd később írok. ) Három év előkészítő Konstellációi (Bolygó állásai) az Égen !

Horoszkóp 2009.



BAK--PLÚTÓ 2009:- Lerombolni a magunkkal cipelt Tradicionális elavult szellemiség várát, módszereket,hogy helyet adjunk az újnak, egy minőségi változás ismétlődése által (kvadrátok sora, Augusztus,Szeptember) Tudni kell, a PLÚTÓ először rombol, aztán egy magasabb szinten épít. (halál-újjászületés szimbólum) természetesen nem fizikálisan hanem szellemiségben. Lásd a Borsodi Árvíz utáni újjáépítés lehetőségét,az uzsora felszámolására tett első kísérleteket. PLÚTÓ mindig a legmagasabb szintet jelöli életünkben szellemiségben, érzelmekben,fizikálisan e kettő ad értelmet jelenlétének.
Mindig, azt kell alapul venni egy bolygónál hol áll valójában Asztronómiailag, jelen esetben a Kuiper övről lévén szó mely a Tejútig ér (Isten útja) innen közvetíti ezen eredetű energiákat a Földre. Konkrétabban:- ráébreszt bennünket, a Pénzvilág ármányokkal telt oldalának az elpusztítására, (Bankok felelőtlen pénz kihelyezése a nagyobb haszon reményében) Az elavult építmények,korszerűtlen komfort nélküli lakások felszámolásában. (udvari WC, fürdőszoba nélküli házak) Összegezve tehát egy minőségi változás megvalósításának a lehetőségét hozta az embernek,azáltal,hogy először rombol aztán épít.


VÍZÖNTŐ ---NEPTUNUSZ 2009:- Helyes utat kiválasztó végtelen szeretet hordozója. VÉNUSZ második foka,ahol az első a szeretet,mint lelki kötelesség. Helyes út, a Szociális Érzékenység és a Természet Gyógyászat, Környezet Védelem adoptációja életünkbe, közben segít az ÁLDOZATI EGYSÉG megteremtésében. Krisztusi Szellemiség (áldozat az emberiség bűnei miatt) megismerni és megszeretni -Szegényt,elnyomottat, ezáltal kiemelni az állandó megaláztatásból és nyomorból. Összegezve: tudni szeretni az Istent és vele önmagunkat mint Teremtésre Született és Hivatott Lényt.




HALAK---URÁNUSZ -JUPITER konjukció2010:- Megváltoztatni a világot (embert) mentalitásában,vitalitásában, az ÁLDOZATI EGYSÉG és kreativitás adoptálásával életünkbe. Kreativitás mint FELEMELŐ ENERGIA jelenik meg Pegazus csillagkép által,mint Zeuszi küldött Isteni szellemiséggel töltött energia. Forradalmian új Értelmet adni a Technikai Vívmányoknak (Internet stb) Törvényesség helyre állítása a Hatalomban,melyet nemcsak mi gyakorolunk önmagunkban,hanem amit rajtunk gyakorol az Államhatalom (korrupció és megszorítás)




Egy jobb és talán tökéletesebb Új Világ lehetősége a JUPITERI Szentháromság által :- TEST,LÉLEK,SZELLEM. Küszöb átlépése 2012 mely,márt egy Új Földkor !
















2010. szeptember 12., vasárnap

Könyvből a gazdagságot ne tanuld !





Sorsszerűségből (mert csak ez létezik számomra) kaptam e könyvet kölcsön,hogy nézzem már meg hogyan lehet meggazdagodni pár héten belül. Végig nyálaztam a fejezeteket,alaposság nélkül,mert számomra annyira valótlannak tűnő dolgokról szól,hogy e könyv ezt érdemelte ki nálam,pedig ha valaki becsüli és értékeli a könyv varázserejét,akkor az én vagyok, minden dicsekvés nélkül. Az akarat fejlesztésről szól szerintem és nem másról. A fokozatosság elvét mint alapvető mentalitásformát emel ki. Jó pár előadáson részt vettem, Bécsben, Grazban(magyar közösségek) Budapesten ahol érthetően és magyarul elhangzottak azok az ismeret anyagok,melyekből most akarnak olyan megnyugtató, sőt ALTATÓ elfogadás kódexet kovácsolni,hogy az emberek boldogsága összefügg az anyagi helyzettel. Részben igaz,részben ármány(üzlet) központú az ilyen tájékoztatás,mert arra akarja rábírni az olvasót,vásárolja meg a könyvet, és csatolt kiegészítőket. Tévedés, nem a könyvet bántom mert rámutat azokra a dolgokra,melyek nélkül valóban nem jöhet meg a várva várt gazdagság,csupán a módszert tartom etikátlannak,mivel a szegényekkel megvetetik a semmit,hogy még szegényebbek legyenek. Ugyanis :- az embernek szüksége van a három intelligencia megismerésére, IQ mint értelem,EQ mint érzelem,és SQ mint a spirituális agyközpontok fejlesztésére.Spirituális intelligencia az ISTENKÖZPONT az agyunkban,mely segíti a tisztánlátást kifejleszteni. Ez a központ valóban egy különálló részt képez az agyban,márt bizonyított tény. Ismét szint váltva írom, szerintem hogyan gazdag valaki és hogyan szegény. Nézd e Horoszkópot ! Megtapasztaltam már pár dolgot,hogy bátran állíthassam a következőket.












A pénz,anyagi javak háza a 2. ház. Két jótékony bolygó áll benne VÉNUSZ és JUPITER + a HOLD mint semleges konjukcióban (együttállásban a JUPITERREL) Félszextilek sora áll itt,amelyek elrejtik az anyagi javakhoz hozzájutás lehetőségét. 23-25 éves korig majd 53-55 éves kor a visszatérő. Mivel az enyém e Radix leírom neked mely dolgok történtek velem valójában. Fiatalon a nők mint potenciális hallgatóság valóban hozzásegítettek a pénzhez a zenén Keresztül (hakni) de nem vettem észre a HOLD analógiát,hogy ez csak múló szeszély mint a női logika általában. Ahogy múltak a fiatal évek úgy apadt e pénzforrás míg nem elértem
a 45 éves kort amely végképpen pontot tett a zenélésre egy baloldali idegbénulással azt is láthatod a Horoszkópban a SZŰZ SZATURNUSZ 9. házban szintén 2 félszextilt alkotva a NEPTUNUSZ (cél) PLÚTÓ mint az anyagi hatalom lehetőségének a megszerzése dőlt dugába. Ehhez persze társult még a velejáró szenvedélybetegség az alkoholizmus a 12.házas NYILAS mint hitvilág a kiválóságra. Mindig a szembenálló jegy, itt az Oroszlán adja az értelmet az anyagi helyzetünkhöz mert mint kihívás jelenik meg e tengely által. Oroszlán PLÚTÓ maga a Hatalomvágy valami vagy valaki által (8.ház a másik pénze, ajándék, örökség, stb) Láthatod azt is az 5.házban a BIKA uralma nem áll bolygó, sem gyermekem,sem esélyem a nagy vagyonra. Abból kell megélnem amit kaptam örökségbe (egy átokházat) amiért valójában most bünhődök egy bank jóvoltából no de ez már magánügy. Azt javasolom olvasd el a könyvet Címe:- A Pénz pszichológiája,szerző Ruediger Dahlke mert a könyv érték,varázserő,és még sok minden más de ne ülj fel a különböző aktív vagy inaktív javaslatoknak, meditációknak,rítusoknak, pusztán támaszkodj a józan eszedre.












2010. augusztus 26., csütörtök


Az ivóvíz arzénszennyezése 475 település több mint másfél millió lakosát érinti Magyarországon - írja a Petőfi Népe csütörtöki számában.
A Bács-Kiskun megyei napilap közlése szerint a megyében a legrosszabb a helyzet: 72 településnek kell rövid időn belül megoldania a problémát, azaz az EU által meghatározott 10 mikrogramm/liter határérték alá csökkenteni az ivóvíz arzéntartalmát.
Ha az arzénmentesítési technológiát a víz árába építenék be, akkor például Kiskunhalason megduplázódna az ivóvíz ára - nyilatkozta Farkas István, a Halasvíz Kft. vezetője. Mivel Magyarországon nem esznek az emberek tömegével magas arzéntartalmú tengeri halakat, naponta több mint 20 liter csapvizet kellene meginniuk ahhoz évtizedeken át, hogy reális legyen az egészségkárosodás lehetősége - idézi a kft. vezetőjét a lap.
Az EU 2009 decembere óta szankcionálhatná Magyarországot, mert az állam vállalta, hogy addigra megoldódik az arzénprobléma.
adocean( 'adoceanindexhuyjfeiofmwk', 0, 0 )

2010. augusztus 16., hétfő

Illúzió és a valóságos világ !






























Elvitathatatlan, hogy a valóságos világtól való elrugaszkodás az ember számára mindig csalódást hoz. Azonban azt sem szabad elfelejteni, a mesék világa mutatja számunkra a bölcsességhez vezető utat. Gondoljuk csak át, amikor félelmünk,szorongásunk van hova menekülünk, az optimisták a reménybe, a pesszimisták a depresszióba menekülnek, de valahova az ember mindig menekül,mert érzi a valóságos világ nem ad gyógyírt a bajára. Mai világunk éppen arról szól, tanít bennünket a gyors változásokhoz való alkalmazkodás felismerésére,és azt élhető világgá alakítani. Korszak váltás közeledik és ezt akár tudomásul vesszük akár nem a nyakunkon van 2012. Sokan a fejüket hajtogatják, mert nem hiszik el az időjárás változások okozta sokk, segítő kéz,hogy előbbre léphessünk a fejlődésben. A háborúkhoz hasonló fejlődést hoznak,mert a leleményességet, , alkalmazkodást fejleszti bennünk. Időt pazarlunk amikor panaszkodunk, és semmit nem cselekszünk, az összefogás és segítő készség felismerése helyett a csigaházunkba zárkózunk. Soha ne feledjük. SEGÍTSÉGET KÉRNI MÁSOKTÓL, BIZALOM !

2010. július 14., szerda

Eufória és valóság !







"Aki keresi a bajt, meg is találja" szól a bölcselet, és újra egy Pesti szlogen, "Ismét beválasztott a birka Magyar". Igen a "szélsőségekről" szól ez az időszak,(2010 július) az Égi konstellációk, melyek hazánk felett alakulnak ki, hol a dolgok pozitív oldalát, hol a pejoratív megnyilvánulást hozva. Regulus az 5.ház (élet háza) csúcsán fog állni, és létrejön egy kettős Nagytrigon, amely életörömöket, sikereket ígér és kellemes környezetet, egy szóval a KÉNYELMET hozza, lesznek Napjegyek kinek az Eufóriát, RÁK, SKORPIÓ, HALAK és lesznek kiknek egyszerűen csak belső elégedettsédet SZŰZ, VÍZÖNTŐ, NYILAS. Írtam már ezen időszakra jellemző szélsőségekről, íme a hőség, és jön majd a másik véglet, mert ami elpárolgott, az a körforgást beteljesítve újra a Földre ér. Nagyapám szokta volt mondani, a repülőkről mikor gyermekként csodáltam őket. "Azok ott fönn fiam olyanok mint az "esőcsöpp" egyszer így vagy úgy, de földet érnek". Szerintem is földet ér majd a sok pára, erről már egyszer írtam, nem ismételem magam. A szélsőségek sok embert térítettek el, a szerintük jól kitervelt céljaiktól, mert lám, lám a sors másképpen döntött. (árvíz) Lesz ez még többször, persze könnyű annak akit nem érintett e "Sorscsapás" de szolgáljon örömükre vagy bánatukra mind sorra fogunk kerülni, ilyen vagy olyan életesemény miatt. És végül egy Sírfelirat, mellyel még huszonéves koromban találkoztam egy írásban könyv, vagy újság márt nem emlékszem !

ITT NYUGSZIK
FELLEGH ANDRISKA
KINEK ÉLETÉT ÉS HALÁLÁT
GUMIDEFEKT OKOZTA.